Gyakori kérdések

Miért szükséges elvégezni a jármű alváz- és üregvédelem kezelését?

Mert minden jármű életében előbb vagy utóbb megjelennek a korrózió hatására, az először még kis rozsda foltocskában mutatkozó kellemetlenségek, majd idővel megindul egy átrozsdásodási folyamat. Ha az autó alvázán mélyebb rozsda foltok jelennek meg vagy esetleg átlyukadások, azt egyre nehezebb lesz kilakatolni. Sok esetben előfordul, hogy már javítani sem lehet mert nincs egy ép felület amihez hegeszteni lehetne.

Gyakran találkozhatunk azzal, hogy az autón egyik pillanatról a másikra jelennek meg egyre nagyobb rozsda felületek, úgy hogy korábban nem tapasztaltunk az alvázon elkorrodált részeket. Ennek oka, hogy az autó belülről kezd el kifelé rozsdásodni. A hőmérséklet ingadozás hatására az üregekben lévő pára lecsapódás vagy a beszivárgott esővíz és egyéb más külső tényezők okán az üregekben egy rozsdásodási folyamat indul meg szinte észrevehetetlenűl. Az üregekbe, a nehezen hozzáférhető résekbe, átlapolások közötti hézagokba, valamint a küszöbök belsejébe nem látunk bele, így a problémára már csak akkor derül fény amikor a rozsda már átette magát a felületen. Idősebb autóknál nem ritka, hogy ezek a problémák a jármű élettartamának a végéhez vezetnek. Utólag visszagondolva bizony rájövünk, hogy tehettünk volna ellene, meg tudtuk volna előzni, vagy legalábbis lassítani a folyamatot egy alvázvédelem és üregvédelem kezeléssel!

Mikor ajánlott elvégezni az autón az alváz és üregvédelem kezelést?

 

Minél előbb annál jobb! 🙂
Természetesen a legoptimálisabb, ha az autó új állapotában kerül a felületre az alvázvédő és üregvédő anyag. Hiszen az új autó esetében még egészen biztos, hogy nem indult meg rozsdásodás és egy tiszta felületre kerül fel az anyag. Az újonnan vásárolt autók esetében mindenképpen javasolt az alváz és üregvédelem kezelés, mivel bizonyos időközönkénti ellenőrzés mellett megelőzhető a fém elemek korróziója. Idősebb autók esetében is javasolt a kezelés elvégzése, amennyiben még nincs mély átrozsdásodás vagy átlyukadás. A laza rozsda foltokat savazással lemaratjuk és passziváljuk, ezt követően kezeljük az alvázat és az üregeket. Így az idősebb járművek esetében évekre (akár 5-10 évre) lelassítható a rozsdásodási folyamat. Bizonyos időszakonkénti ellenőrzések/karbantartások mellett a régebbi autók alvázának állapota is megőrizhető a kezeléssel.

Amennyiben mélyebb átrozsdásodás is található a felületen, vagy esetleg átlyukadások is fellelhetőek, úgy a rozsdamaró hatása nem lesz elegendő.  Ha a rozsdás felületre kerül fel az anyag, úgy minimálisan lassítható csak le a korrózió folyamata, és közel hasonló intenzitással rozsdásodik a felület az alvázvédő anyag alatt tovább. Előbb-utóbb mindenképpen szükséges lenne javítani az elkorrodált felületeket, amit nehezítene a rozsdán lévő alvázvédő réteg (nehezen lesz hegeszthető a felület). Bár minimálisan így is lassítható a rozsdásodás, de ilyen esetekben nem javasoljuk a kezelését mindaddig, amíg az alvázon nincsenek elvégezve a szükséges lakatos munkálatok.

Mennyi időt vesz igénybe a kezelés?

 

Az alvázvédelem és üregvédelem kezelés 3 napot vesz igénybe, mivel az egyes munkafolyamatok között száradási időt kell biztosítani. Pl.: A magas nyomású alvázmosás után meg kell várni a száraz állapotot; valamint a rozsda marás után is szükséges hagyni legalább 1 napos száradási időt, mert különben az anyagok megoldják egymást a felületen, illetve a víztaszító viasz bevonat előtt is szükséges egy fél napos száradási időt biztosítani. (Cégünknél lehetőség van hétvégi és hétköznapi munkavégzésre is, annak függvényében, hogy Önnek mikor kényelmesebb az autót 3 napon keresztül nélkülözni a kezelés idejére)

Milyen anyagokat használunk?

 

Több féle alvázvédő és üregvédő kezelés közül lehet válogatni, attól függően, hogy új autót szeretnénk kezelni a korrozió megelőzése céljából, vagy olyan járművet ahol már korábban megjelentek a rozsda foltok és a cél a további rozsdásodás meggátolása. Nagy értékű autóknál, valamint veterán autóknál speciális technológiát kínálunk, ahol a kezelés minőségében a legoptimálisabb megoldás az autó értékének megörzésére. Az anyagok és a kezelés eljárása alapján 4 féle csomag ajánlat közül lehet választani, minden csomag tartalmazza az alvázvédő és üregvédő kezelést egyaránt.
A Hagyományos kezelés I. csomagban a Holland gyártmányú Sika termékcsalád alváz és üregvédő anyagaival dolgozunk. Ezek az anyagok bitumen + viasz keverékek 50-50%-os arányban, víztaszító és kőfelverődés gátló réteget képeznek az autó alján, így a fémfelületet befedve nem ad lehetőséget a víz és az oxigén bejutásának, ami az oxidációs folyamatot beindítaná. A Sika korrózió elleni anyagai jó tapadással rendelkeznek a felületen. Az üregekbe a Sika üregvédő viasz kerül, amit szondákkal juttatunk a nehezen hozzáférhető helyekre és a különböző szórófejek segítségével finomabb vagy durvább porlasztással hordjuk be az anyagot. Az alvázvédő anyag felhordása előtt előkezelés szükséges, azaz a laza rozsda réteget eltávolítjuk és passziváljuk a kezelés előtt. Ezek az anyagok oldószereket tartalmaznak, így a kezelést kb. 4-5 évente szükséges megismételni (az autó igénybevételétől és időjárási viszonyoktól függően), mivel az anyagból egy idő után elpárolog az oldószer és így a réteg kiszárad, felkeményedik és elvékonyodik az autó alján, így 4-5 év elteltével már nem nyújtanak teljeskörű védelmet az autónak.
A Hagyományos kezelés II. csomagban a Svéd gyártmányú Dinitrol termékeket alkalmazzuk. Ezek a Sika anyagokkal megegyező tulajdonságokkal bírnak, mely szintén véd a kőfelverődésektől, valamint víztaszító vízlepergető hatással rendelkezik. A kezelés menete megegyezik az alap kezeléssel, amit a I. csomag tartalmaz. A kezelést a felszini rozsdaréteg eltávolításával kezdjük (savazással lemaratjuk a laza rozsda foltokat), majd passziváljuk a rozsdás felületet, hogy a vas anyagban a korróziós folyamatok ne terjeszkedjenek az alvázvédő anyag alatt. Aztán alvázvédő pisztollyal porlasztással fújjuk a felületre az anyagot, majd végül az üregekbe szondák segítségével juttatjuk el a megfelelő helyre az üregvédő viaszt is. A Dinitrol előnye, hogy kevesebb oldószert tartalmaz, így tovább nyújt védelmet  a rozsda ellen, bár az oldószer elpárolgása után a védőréteg itt is vékonyodik idővel, így egy rugalmas viaszos réteg marad a felületen, ami félkemény gumi szerű állapotában ellenáll az időjárási viszontagságoknak, de 5-7 év eltelte után itt is célszerű a kezelést megismételni. A Dinitrol alvázvédő anyaga gumi-bitumen-viasz bázisú keverék, jó tapadással és kúszó (hézagkitöltő) képességgel rendelkezik.
A Speciális I. csomagban az amerikai eredetű FluidFilm anyaggal dolgozunk, ez minőségében meghaladja az előző két anyagot. Összetétele alapján zsír és olaj alapú sűrű réteget képez. Ez egy speciális anyag magas korrózió gátló hatással. Eredetileg a tengerjáró hajók ballaszt tartályait kezelték vele, mely a sós tengervíz hatására különösen ki van téve a rozsdásodásnak, ma már az autóiparban is egy magas színvonalú termékként funkcionál. A FluidFilm alváz és üregvédő anyagai világszerte elismert korrózió gátló anyagként vált ismertté. A FluidFilm teljesen oldószer mentes, így nem szilárdul vagy keményedik fel a réteg és nem vékonyodik az idő múlásával. Egy állandó gumiszerű réteget kapunk, mely ellenáll a legszélsőségesebb időjárási viszonyoknak és igénybevételnek is. A FluidFilm használatához előkezelés nem szükséges az alvázon. A laza felületi rozsdaréteg eltávolítása után nem szükséges rozsdapassziváló folyamatokon, savazáson végigmenni a kezelés előtt, mivel az olaj bázisú anyagai beépülnek a rozsda anyagába és ott passziváló hatást fejtenek ki magában a fém felületben. Un. diffundációs folyamatokon keresztül beépül a fém szerkezetébe, összetételéből kjifolyólag pedig nem csupán véd, hanem passzivál is. (csak erős rozsdásodásnál van szükség savazással rásegíteni az anyag amúgy is intenzív passziválására) Az üregekben is extra hatékony anyagként fejti ki a hatását. Azáltal, hogy nagy kúszó képeséggel rendelkezik, beszivárog a legaprób résekbe, furatokba, átlapolásokba, lemezek közé, ahol aztán vastag réteget képezve tapad meg. A kezelés végeztével egy utolsó “lezáró” védő réteg kerül a felületre, ami egy kopó réteget ad, így biztosít masszív védelmet a korrózió ellen. Az alvázvédő anyagot alvázvédő pisztollyal az üregvédő anyagot üregvédő szondákkal juttatjuk a megfelelő helyre, különböző intenzitású porlasztással, a nehezen hozzáférhető helyekre is eljut az anyag. A fém felület a kezelést követően nem érintkezik vízzel és oxigénnel, így oxidációs folyamat sem tud megindulni. A kezelést az autón nem szükséges megismételni bizonyos időközönként, csak ellenőrizni ajánlott a védőréteg állapotát. Ahol sérült a bevonat az alvázon mechanikai hatás miatt ott minél hamarabb javítani kell az alvázvédő réteget, hogy ne induljanak be a korróziós folyamaok. Ajánlott a védőréteg pótlása vagy javítása: karosszéria elem cserénél, javítási munkálatok után ahol az alváz megbontásra került, illetve kisebb sérülések esetében is (pl.: ha az autó alja leért valahol) Igény esetén a küszöböket kőfelverődés gátlóval is kezeljük.
A Speciális II. – Prémium csomagban német gyártmányú alváz és üregvédő anyagokkal dolgozunk. Ezek a Mike-Sanders és a Biskor féle termékek, melyek kifejezetten nagy értékű autókra és veterán autókra lettek kifejlesztve, az autó értékének megörzése céljából a legmagasabb színvonalú technológia alkalmazásával. Ezen alvázvédő anyagok és a hozzá tartozó speciális eljárás méltán híres világszerte. Teszt győztes és díjnyertes anyagok a korrózió védő anyagok között is, ezen felül különféle minőségi tanúsítvány is bizonyítja kiemelkedő hatását. Ezek az anyagok lényegében megegyeznek a FluidFilm anyag tulajdonságaival. Anyagát tekintve egy sűrű zsír és olaj alapú hőre lágyuló védőréteget képez. Szintén oldószer mentes anyagról van szó, az idő múlásával nem keményedik fel, nem repedezik meg a bevonat és nem vékonyodik el. Ellenálló gumi szerű ruganyos réteget képez a felületen ami víztaszító és vízlepergető hatással rendelkezik. Előkezelés nem szükséges a felületen, a felületi rozsda réteg eltávolítása után nincs szükség passziváló anyagok használatára, mivel a FluidFilmhez hasonlóan anyagában rozsda passziválóként is kifejti hatását. A Mike-Sanders és Biskor féle anyagok ellenállnak a szélsőséges időjárási körülményeknek is és évek elteltével is aktívan fejti ki a hatását, a fém felület a kezelést követően nem érintkezik vízzel és oxigénnel, a rozsdásodási folymat nem tud beindulni a fém szerkezebében. Magas kúszóképességének köszönhetően a legszűkebb hézagokba, résekbe, átlapolások és lemezek közé is beférkőzik, így optimális védelmet biztosít az üregekben is. Az anyag specialitása, hogy 100 °C-ra hevítve forrón kell felhordani a felületre alvázvédő pisztollyal és a szondákkal, a végső halmazállapotát a felületen veszi fel miközben kihül gumiszerű ruganyos védőréteget képezve mind az üregekben, mind pedig az alvázon. Az anyag a vizet és oxigént kiszorítja a felületről, oxidáció ezáltal nem tud végbe menni. Az anyag spaciális hőre lágyuló tulajdonsága évek múltán is megmarad. Így pl. a nyári napsütés hatására is fel tud lágyulni az anyag, ezzel újra és újra helyezkedik kitölti az üregeket, hézagokat, igazodik a karosszéria mozgásához és a keletkező sérülésekbe is bekúszik és vastag réteget képez benne. Pl.: a kezelést követően több évvel is ha a járdán parkol az autó napsütésben meglágyul az anyag és követi a vázszerkezet elmozdulásait, átszivárog a pont hegesztések mentén. Újra és újra aktívan fejti ki az oxidáció elleni hatását. A kezelést nem szükséges bizonyos időközönként megismételni, csupán ellenőrizni. Ahol sérült a bevonat az alvázon mechanikai hatás miatt ott minél hamarabb javítani kell az alvázvédő réteget, hogy ne induljanak be a korróziós folyamaok. Ajánlott a védőréteg pótlása vagy javítása: karosszéria elem cserénél, javítási munkálatok után ahol az alváz megbontásra került, illetve kisebb sérülések esetében is (pl.: ha az autó alja leért valahol). Igény esetén a küszöböket kőfelverődés gátlóval is kezeljük.

Milyen munkafolyamatokon megy keresztül az autó a kezelés alatt? 

 

  •  A kerékjárati dobbetétek, valamint a takaró és védő burkolatok leszerelésre kerülnek, így a nehezen elérhető részeket is szabaddá tesszük
  •  Magasnyomású tisztítás 100-200 atmoszféra nyomással, a magasnyomással a lemáló-lepergő laza rozsda lehullik a felületről
  •  Előkezelés: Savazással lemaratjuk a felületi rozsda foltokat és passziváljuk a felületet 
  •  Alvázvédő kezelés – a különböző alvázvédő anyagokat alvázvédő pisztollyal porlasztva hordjuk fel a felületre
  •  Üregvédő kezelés – az üregekbe a gyári furatokon keresztül szondákat vezetünk be, melyen keresztül befújjuk az üregek belsejét. A nehezen elérhető helyeket finom porlasztással fedjük. 
  •  A kezelés végeztével visszaszerelésre kerülnek a kerékjárati dobbetétek, valamint a védő és takaró burkolatok 

Szükséges e megismételni az alvázvédelmet az autón bizonyos idő eltelte után, mikor érdemes felülvizsgálni az állapotát?

 

Amennyiben a bevonat sérül az alvázon, akkor érdemes minél előbb a sérült területen pótolni az alvázvédő anyagot. (pl: leér az autó alja, vagy ütközés következtében karosszéria elem cserénél stb.)  Javasoljuk az 1-2 éventei felülvizsgálatot, mely alkalommal ellenőrizzük az alváz állapotát, ahol szükséges ott belejavítunk a korábbi alvázvédő rétegbe. A hagyományos kezelések esetében kb. 5-6 évente célszerű a folyamatot megismételni.

Hogyan tudok időpontot foglalni és tájékozódni a kezelés áráról? 

 

Az “Időpontfoglalás/Ajánlatkérés” menüpont alatt könnyedén kérhet tájékoztatást a szabad időpontokkal és a kezelés alapdíjával kapcsolatban. Továbbá telefonos és e-mail elérhetőségeken keresztül is készséggel állunk a rendelkezésére!

Hol történik az autó alváz és üregvédelme?

Az alváz- és üregvédelem kezelés a cég telephelyén történik.
Telephely címe: 2092 Budakeszi, Pilisi Parkerdő Ipari Park, 17.-es épület (Bejárat a Tölgyfa utca felőli sorompón át, sorompó után végig balra kell tartani!

Érdemes e elvégezni az autó alvázvédelmét a téli hónapokban, biztosított e az anyag száradása? 

Igen, nálunk a téli hónapokban is biztosított az alvázvédő anyagok száradása. Az autók fűtött fedett csarnokban állnak a kezelés alatt. Tekintettel a téli hónapok erősen csapadékos időjárási viszonyaira, különösen javasoljuk az alvázvédelem és üregvédelem kezelést azoknál az autóknál, melyek szabad téren, nem fedett helyen állnak a nap nagy részében.

Hogyan tudok kapcsolatba lépni a céggel?

Minden elérhetőségünk megtalálható a “Kapcsolat” menüpont alatt, ahol térképes segítség is megtekinthető a telephelyünkhöz. (Tel.: 06-23/399-538; 06-30/192-3515; 06-30/192-3516; e-mail: info@ttf.hu)

Maradt még megválaszolatlan kérdése? 
Ossza meg velünk és a segítségére leszünk! Írjon üzenetet vagy kérjen visszahívást!

Elolvastam és elfogadom az Adatkezelési Tájékoztató -ban foglaltakat.

TTF AUTÓ ÉS UTÁNFUTÓ CENTRUM