E-mail: info@ttf.hu
Tel.: 06-30/192-3515

Adatkezelési tájékoztató

amelyben tájékoztatjuk Önt, mint honlapunk látogatóját valamint szolgáltatásaink igénybe vevőjét társaságunk adatkezelési és adatvédelmi szabályairól.

Személyes adatnak minősül minden olyan információ, mellyel kapcsolatba hozható egy természetes személy és az alapján beazonosítható a személy kiléte, vagy következtethető rá. A természetes személyek egyik alapjoga a magánélethez való jog, mely értelmében az érintett szabadon rendelkezhet adatainak átadásáról (információs önrendelkezés). Ez alapján csak alkotmányos eszközökkel, törvényes és tisztességes módon gyűjthető a személyes adat, illetve az érintett önkéntes beleegyezésével. Az önkéntesen megadott adatokat csak és kizárólag a jelen adatvédelmi szabályzatunkban meghatározott módon, a szükségszerűség elvének betartása mellett kezeljük és használjuk fel. A weboldal használatával a felhasználó hozzájárulását és egyértelmű beleegyezését adja, hogy adatait célhoz kötötten kezeljük és használjuk. Célhoz kötöttnek számít minden olyan információ kezelése és felhasználása, mely elengedhetetlenül kapcsolódik a szolgáltatások nyújtásához, megrendelések teljesítéséhez és az ügyféllel/partnerrel történő kapcsolatfelvételhez.

A Total Trade & Factory Kft., mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban, és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük írja meg nekünk. Kollégáink készséggel válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

A Total Trade & Factory Kft. elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását.

  1. Milyen alapelveket követünk adatkezelésünk során?

Társaságunk az adatkezelése során az alábbi alapelveket követi:

  • a személyes adatokat jogszerűen és tisztességesen, valamint az Ön számára átláthatóan kezeljük.
  • a személyes adatokat csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból gyűjtjük és azokat nem kezeljük a célokkal össze nem egyeztethető módon.
  • az általunk gyűjtött és kezelt személyes adatok az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak, valamint csak a szükségesre korlátozódnak.
  • Társaságunk minden ésszerű intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az általunk kezelt adatok pontosak és szükség esetén naprakészek legyenek, a pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljük vagy helyesbítjük, amint tudomásunkra jut a pontatlanság ténye.
  • a személyes adatokat olyan formában tároljuk, hogy Ön csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig legyen azonosítható.
  • megfelelő technikai és szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítjuk a személyes adatok megfelelő biztonságát az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, jogosulatlan hozzáférésével és megváltoztatásával, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szemben, valamint védjük a nyilvánosságra hozataltól.

Társaságunk az Ön személyes adatait

  • az Ön előzetes tájékoztatáson alapuló és önkéntes hozzájárulása alapján és csakis a szükséges mértékben és minden esetben célhoz kötötten kezeljük, azaz gyűjtjük, rögzítjük, rendszerezzük, tároljuk és felhasználjuk.
  • egyes esetekben az Ön adatainak kezelése jogszabályi előírásokon alapul és kötelező jellegű, ilyen esetekben erre a tényre külön felhívjuk az Ön figyelmét.
  • illetve bizonyos esetekben az Ön személyes adatainak kezeléséhez Társaságunknak, vagy pedig harmadik személynek fűződik jogos érdeke, például honlapunk működtetése, fejlesztése és biztonsága.
  1. Kik vagyunk?

Total Trade & Factory Kft.

A Társaságunk székhelye: 2092 Budakeszi, Erkel u. 67.

A Társaságunk telephelye: 2092 Budakeszi, Hidegvölgy Hrsz.: 2418

A Társaságunk honlapja: www.ttf.hu

Kapcsolattartás:

Postacímünk: 2092 Budakeszi, Erkel u. 67.

Telefonszámunk: 06-30/192-3515, 06-23/399-538

E-mail címünk: info@ttf.hutotal.trade.factory@gmail.com

Adószámunk: 25335330-2-13

Cégjegyzékszámunk: 13-09-176419

Céget Jegyezte: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága

Kamarai tagságunk: Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara

Társaságunk a GDPR 37. cikke alapján nem köteles adatvédelmi tisztviselő kinevezésére.

Társaságunk tárhely szolgáltatójának neve, címe és elérhetősége: MikroVPS Kft., Címe: 1096 Budapest, Sobieski János utca 19-21/A, E-mail cím: support@mikrovps.hu, Tel.: +3694200210

Adatfeldolgozók:

Társaságunk az adatok kezelése során – ügyfeleink színvonalas kiszolgálása érdekében – az alábbi adatfeldolgozókat veszi igénybe:

NÉV CÍM TEVÉKENYSÉG
MikroVPS Kft. 1096 Budapest, Sobieski János utca 19-21/A IT Szolgáltatás
MikroVPS Kft. 1096 Budapest, Sobieski János utca 19-21/A Tárhely Szolgáltatás
Szádváry Adrienne 2000 Szentendre, Radnóti Miklós utca 7/4 Pénzügyi, Számviteli, Adózási és Bérszámfejtési szolgáltatás
Magyar Posta Zrt. 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6 Csomag- és levélküldési szolgáltatások

Amennyiben az adatfeldolgozóink körét módosítjuk, a változásokat átvezetjük jelen tájékoztatónkban.

Az általunk kezelt adatok:

Tevékenység megnevezése és az adatkezelés célja Jogalap Kezelt adatok Időtartam

Honlap látogatása

Cél a honlap rendeltetésszerű és színvonalas működésének biztosítása,

A szolgáltatás minőségének ellenőrzése és javítása

A rosszindulatú, weboldalunkat támadó látogatók beazonosítása,

A látogatottság mérésére,

Statisztikai célok

Társaságunk jogos érdeke

IP cím

A látogatás időpontja

A meglátogatott aloldalak adatai

Az Ön által használt operációs rendszer és böngésző típusa

1 hónap

Ügyintézés, panasz

Észrevételre, panaszra válaszadás

Jogi kötelezettség

Teljes név

E-mail cím

Telefonszám

Levelezési cím

Egyéb személyes üzenet

5 évig

Űrlapok kitöltése

Cél a személyre szabott árajánlat adásának lehetősége és/vagy a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges időpontfoglalás egyeztetése, valamint az érdeklődővel történő kapcsolattartás a felmerülő kérdések megválaszolása érdekében

Hozzájárulás

Teljes név

E-mail cím

Telefonszám

Egyéb személyes üzenet, valamint az érintett által megadott egyéb adatok, mely az árajánlat elkészítélsét és/vagy az időpontfoglalás egyeztetését segítik

1 év

Az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseivel Ön az info@ttf.hu vagy a total.trade.factory@gmail.com e-mail, illetve postacímen kérhet további tájékoztatást, válaszunkat késedelem nélkül, 1 munkanapon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) megküldjük Önnek az Ön által megadott elérhetőségre.

Levelezési cím: Total Trade & Factory Kft., 2092 Budakeszi, Erkel u. 67.

  1. Mik azok a sütik és hogyan kezeljük őket?

A sütik (cookie-k) olyan kisméretű adatfájlok (továbbiakban: sütik), amelyek a weboldalon keresztül a weboldal használatával kerülnek az Ön számítógépére úgy, hogy azokat az Ön internetes böngészője menti le és tárolja el. A leggyakrabban használt internetes böngészők (Chrome, Firefox, stb.) többsége alapbeállításként elfogadja és engedélyezi a sütik letöltését és használatát, az viszont már Öntől függ, hogy a böngésző beállításainak módosításával ezeket visszautasítja vagy letiltja, illetve Ön a már a számítógépen lévő eltárolt sütiket is tudja törölni.  A sütik használatáról az egyes böngészők „súgó” menüpontja nyújt bővebb tájékoztatást.

Vannak olyan sütik, amelyek nem igénylik az Ön előzetes hozzájárulását. Ezekről weblapunk az Ön első látogatásának megkezdésekor ad rövid tájékoztatást, ilyenek például a hitelesítési, multimédia-lejátszó, terheléskiegyenlítő, a felhasználói felület testreszabását segítő munkamenet-sütik, valamint a felhasználó-központú biztonsági sütik.

A hozzájárulást igénylő sütikről – amennyiben az adatkezelés már az oldal felkeresésével megkezdődik – a Társaságunk az első látogatás megkezdésekor tájékoztatja Önt és kérjük az Ön hozzájárulását.

Társaságunk nem alkalmaz és nem is engedélyez olyan sütiket, amelyek segítségével harmadik személyek az Ön hozzájárulása nélkül adatot gyűjthetnek.

A sütik elfogadása nem kötelező, a Társaságunk azonban nem vállal azért felelősséget, ha sütik engedélyezése hiányában a weblapunk esetleg nem az elvárt módon működik.

Milyen sütiket alkalmazunk?

Típus Hozzájárulás Leírás Cél Érvényesség
rendszer sütik nem igényel a webes alkalmazás tűzfalának session sütije, amely a kereszthivatkozások elleni visszaélés megelőzésére szolgál Honlap működésének biztosítása böngésző session vége
nyomkövető süti (harmadik féltől származó) nem igényel új session-ok és látogatók azonosítására, a GoogleAnalytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le a weboldal látogatása során harmadik személyek (pl. Google) szolgáltatásaihoz kapcsolódik A süti lejáratáig, vagy a látogató általi törlésig

A harmadik féltől származó sütiről (thirdpartycookie) részletesen itt https://www.google.com/policies/technologies/types/,   az adatvédelemről pedig itt https://www.google.com/analytics/learn/privacy.html?hl=hu olvashat

  1. Mit kell tudni még a honlapunkkal kapcsolatos adatkezelésünkről?

A személyes adatokat Ön önkéntesen bocsátja rendelkezésünkre a Társaságunkkal történő kapcsolatfelvétel során, éppen ezért kérjük, hogy adatai közlésekor fokozottan ügyeljen azok valódiságára, helyességére és pontosságára, mert ezekért Ön felelős. A helytelen, pontatlan vagy hiányos adat akadálya lehet a szolgáltatásaink igénybevételének.

Amennyiben Ön nem a saját, hanem más személy személyes adatait adja meg, úgy vélelmezzük, hogy Ön az ehhez szükséges felhatalmazással rendelkezik.

Ön az adatkezeléshez adott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja. Az erre vonatkozó kérésének, indokolatlan késedelem nélkül 1 munkanapon belül eleget teszünk. Indokolt késedelem lehet például az esetlegesen felmerülő technikai okokból adódó késedelem vagy vis maior, mely esetben is garantáljuk, hogy az adatok a tőlünk elvárható lehető leghamarabbi időn belül törlésre kerülnek.

Azonban felhívjuk a figyelmét arra, hogy jogi kötelezettségünk teljesítése vagy jogos érdekeink érvényesítése céljából bizonyos adatokat a hozzájárulás visszavonása után is kezelhetünk.

Megtévesztő személyes adat használata esetén, illetve ha valamelyik látogatónk bűncselekményt követ el vagy Társaságunk rendszerét támadja, az adott látogató adatait haladéktalanul töröljük, illetve – szükség esetén – megőrizzük azokat a polgári jogi felelősség megállapításának vagy büntető eljárás lefolytatásának időtartama alatt.

  1. Egyéb adatkezelési kérdések

Az Ön adatait csak jogszabályban meghatározott keretek között továbbíthatjuk, adatfeldolgozóink esetében pedig szerződéses feltételek kikötésével biztosítjuk, hogy ne használhassák az Ön hozzájárulásával ellentétes célokra az Ön személyes adatait. További információ a 2. pontban található.

Társaságunk külföldre nem továbbít adatokat.

A bíróság, az ügyészség és más hatóságok (pl. rendőrség, adóhivatal, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) tájékoztatás adása, adatok közlése vagy iratok rendelkezésre bocsátása miatt megkereshetik Társaságunkat. Ezekben az esetekben adatszolgáltatási kötelezettségünket teljesítenünk kell, de csak a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges mértékben.

Társaságunk adatkezelésében részt vevő közreműködői és munkavállalói előre meghatározott mértékben – titoktartási kötelezettség terhe mellett – jogosultak az Ön személyes adatait megismerni.

Az Ön személyes adatait megfelelő technikai és egyéb intézkedésekkel védjük, valamint biztosítjuk az adatok biztonságát, rendelkezésre állását, továbbá óvjuk azokat a jogosulatlan hozzáféréstől, megváltoztatástól, sérülésektől illetve nyilvánosságra hozataltól és bármilyen egyéb jogosulatlan felhasználástól.

Szervezeti intézkedések keretében épületeinkben ellenőrizzük a fizikai hozzáférést, munkavállalóinkat folyamatosan oktatjuk és a papír alapú dokumentumokat megfelelő védelemmel elzárva tartjuk. A technikai intézkedések keretében titkosítást, jelszóvédelmet és vírusirtó szoftvereket használunk. Felhívjuk azonban a figyelmét arra, hogy az interneten keresztüli adattovábbítás nem tekinthető teljes körűen biztonságos adattovábbításnak. Társaságunk mindent megtesz annak érdekében, hogy a folyamatokat minél biztonságosabbá tegyük, a weblapunkon keresztül történő adattovábbításért azonban nem tudunk teljes felelősséget vállalni, ám a Társaságunkhoz beérkezett adatok tekintetében szigorú előírásokat tartunk be az Ön adatainak biztonsága és a jogellenes hozzáférés megakadályozása érdekében.

A biztonsági kérdésekkel kapcsolatban kérjük az Ön segítségét abban, hogy kellő körültekintéssel használjon számítógépet, lehetőség szerint nyilvános helyeken, olyan körülmények között ahol más is ráláthat a számítógépe képernyőjére ne adjon meg személyes adatokat, illetve kerülje az idegen tulajdonú számítógépek használatát.

  1. Melyek az Ön jogai és jogorvoslati lehetőségei?

Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

Tájékoztatáshoz való jog

A Total Trade & Factory Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzett vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga
Az érintett kérheti a Total Trade & Factory Kft. által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog
Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a Total Trade & Factory Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyil-vánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az érintett kérésére a Total Trade & Factory Kft. korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy vé-delméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

Adathordozáshoz való jog
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

Tiltakozás joga
Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

Ön az adatkezelésről

  • tájékoztatást kérhet,
  • kérheti az általunk kezelt személyes adatai helyesbítését, módosítását, kiegészítését,
  • tiltakozhataz adatkezelés ellen és kérheti adatai törlését valamint zárolását (a kötelező adatkezelés kivételével),
  • bíróság előtt jogorvoslattal élhet,
  • a felügyelő hatóságnál panaszt tehet, illetve eljárást kezdeményezhet (https://naih.hu/panaszuegyintezes-rendje.html).

Felügyelő Hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

  • Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
  • Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
  • Telefon: +36 (1) 391-1400
  • Fax: +36 (1) 391-1410
  • E-mail:ugyfelszolgalat@naih.hu
    Honlap:https://naih.hu/

Az Ön kérelmére tájékoztatást adunk az Ön általunk kezelt, illetve az általunk – vagy a megbízott adatfeldolgozónk által – feldolgozott

  • adatairól,
  • azok forrásáról,
  • az adatkezelés céljáról és jogalapjáról,
  • időtartamáról, ha pedig ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól,
  • az adatfeldolgozóink nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységükről,
  • adatvédelmi incidensek körülményeiről, hatásairól és az elhárításukra valamint megelőzésükre tett intézkedéseinkről, továbbá
  • az Ön személyes adatainak továbbítása esetén az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.

A kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, 1 munkanapon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül)adjuk meg tájékoztatásunkat. A tájékoztatás ingyenes. A tájékoztatást csak törvényben foglalt esetekben tagadhatjuk meg jogszabályi hely megjelölésével, valamint a bírósági jogorvoslat illetve a Hatósághoz fordulás lehetőségéről tájékoztatással.

Társaságunk a személyes adatok helyesbítésről, zárolásról, megjelölésről és törlésről Önt, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbította, kivéve akkor, ha az értesítés elmaradása az Ön jogos érdekét nem sérti.

Amennyiben az Ön helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesítjük, a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 1 hónapon belül, írásban vagy – az Ön hozzájárulásával – elektronikus úton közöljünk elutasításunk indokait és tájékoztatjuk Önt a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Amennyiben Ön tiltakozik a személyes adatai kezelése ellen, a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, legfeljebb azonban 1 hónapon belül megvizsgáljukés a döntésünkről Önt írásban tájékoztatjuk. Amennyiben úgy döntöttünk, hogy az Ön tiltakozása megalapozott, abban az esetben az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszüntetjük és az adatokat zároljuk, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesítjük mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbítottuk, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Abban az esetben megtagadjuk a kérés teljesítését ha bizonyítjuk, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Amennyiben Ön a döntésünkkel nem ért egyet, illetve ha elmulasztjuk a határidőt, a döntés közlésétől, illetve a határidő utolsó napjától számított 30 napon belül Ön bírósághoz fordulhat.

Az adatvédelmi perek elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik, a per – az érintett választása szerint – az érintett lakhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Külföldi állampolgár a lakóhelye szerint illetékes felügyeleti hatósághoz is fordulhat panasszal.

Kérjük Önt, hogy mielőtt a felügyeleti hatósághoz vagy bírósághoz fordulna panaszával – egyeztetés és a felmerült probléma minél gyorsabb megoldása érdekében – keresse meg Társaságunkat.

  1. Melyek a főbb irányadó jogszabályok tevékenységünkre?
  • a természetes személyeknek a személyes adatok kezeléséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR)
  • az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény – (Info tv.)
  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.)
  • az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény – (Eker tv.)
  • az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény – (Ehtv)
  • a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fogyv tv.)
  • a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény. (Pktv.)
  • a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grtv.)
  1. Adatkezelési tájékoztató módosítása

Társaságunk fenntartja magának a jogot jelen Adatkezelési tájékoztató módosítására, amelyről az érintetteket megfelelő módon tájékoztatja. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk közzététele a http://ttf.hu weboldalon történik.

A Total Trade & Factory Kft. az adatkezelési tevékenysége bejelentéséről gondoskodott az adatvédelmi nyilvántartásba vételének kérelmével. A Total Trade & Factory Kft. adatkezelő nyilvántartási azonosítószáma: NAIH-88534/2015

 

Kelt: Budakeszi, 2018.05.22.