Alvázvédelem házilag? Mutatjuk, hogy miért nem jó ötlet!

Némi műszaki affinitással és utána olvasással sok vállalkozó kedvű autótulajdonos dönt úgy, hogy megpróbálkozik saját maga elvégezni az autóján az alvázvédelem és üregvédelem kezelést házilag. Mert ugye “amit mi magunk csinálunk meg az autón, az legalább meg van rendesen csinálva. Ha pedig mégsem sikerül olyan jól a művelet, ártani akkor sem árthatok vele.” – Gondoljuk magunkban, és ezen lelkesedéssel felbátorodva nekiállunk a neten utána olvasni, hogy hogyan is működik a folyamat és mit kell beszerezni hozzá. Amíg az ember (fel)ismeri a saját korlátait és tisztában van azzal, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel milyen végeredményt lehet elérni reálisan házi körülmények között, addig ezzel nincs is semmi gond. Éppen ezért ne legyünk csalódottak, ha az eredmény tartóssága a vártnál gyengébb és a korrózió elleni védelem hatékonysága is alulteljesít majd esetleg.

Az alvázvédelem és üregvédelem kezelés az autó vázszerkezetét érintő rozsdásodási folyamatokat hivatott megelőzni, vagy lelassítani. Nem kérdéses tehát a kezelés jelentősége

Csak úgy mint az autón elvégzendő olajcsere, vagy vezérlés csere, az alváz- és üregvédelem kezelés is egy fontos és némiképpen összetett karbantartási feladatot jelent, amiről nem érdemes megfeletkezni.

Ha nem 1-2 évre tervezzük az autónk használatát, ha szeretnénk az autó értékét megőrizni, és elkerülni a rozsdásodási problémákat, ha szeretnénk elkerülni a korróziókból adódóan keletkező későbbi lakatos munkákat, és ha a műszaki vizsgán is azt szeretnénk, hogy az autó csont nélkül átmenjen, akkor alap, hogy az alváz- és üregvédelem kezelés eszünkbe jut. Egy felelős és gondos autótulajdonosnak ez nem kérdés. De nem mindegy ki, hol, és milyen körülmények között csinálja meg ezt a fontos feladatot az autón.

“Megpróbálom megcsinálni az alvázvédelem kezelést házilag, végülis mit veszíthetek vele !?”

Nem ördögtől való próbálkozás a házilag kivitelezett alvázvédelem és üregvédelem kezelés. De azt tudnunk kell, hogy valószínűleg egy ideiglenes megoldást fogunk ezáltal kapni a legjobb esetben is. Igaz a semminél azért jobbak a házi megoldások is. Persze csak akkor jobb a semminél ha időt és energiát nem sajnálva megpróbáljuk kihozni a dologból a legtöbbet. Ha viszont nincs kedvünk vagy időnk bajlódni a dologgal, akkor jobb ha neki sem kezdünk a folyamatnak.

Sajnos egy rosszul kivitelezett korrózióvédelemmel nagyon is tudunk károkat csinálni. Egy félre sikerült alvázvédelemet helyre hozni nem csak költséges, hanem igen számottevő munka is. Amit nem is mindig lehet teljesen meg nem történté tenni. A félresiklott művelet eredményeképpen pedig ahelyett, hogy megállította/megelőzte volna a rozsdásodást, a korróziós folyamatokat csak felgyorsította. A házilag kivitelezett alvázvédő bevonat alatt dunszt hatás alakul ki, a bevonat alatt pedig rozsdásodásnak indul a vázszerkezet. Így két kezi munkája gyümölcseként, csak egy újabb problémát generált magának az autótulajdonos. Nem ritka, hogy olyan autók kerülnek hozzánk alváz- és üregvédelem kezelésre, ami előtte otthon már kisérleti alany volt egy hasonló műveletnél. Persze nem abból indulunk ki, hogy amit el lehet rontani azt biztosan el is rontja mindenki! Csupán csak mielőtt elkezdenénk az otthoni alvázvédelem kezelés folyamatát nézzük meg az alábbi buktatókat:

A kezelés előtti szakszerű felületelőkészítés

Azt lehet mondani, hogy az alváz- és üregvédelem kezelésnek ez a lelke. Hiába minden egyéb utána járás, hiába szerezzük be az eszközöket és a minőségi anyagokat, ha a felületet nem tudjuk megfelelően előkészíteni. Első körben le kell szerelni a kerékjárati dobbetéteket, valamint a takaró- és védőburkolatokat. Már ez is igényel némi műszaki affinitást, hogy a patenteket szépen kiszedegetve ne repedjenek el a műanyag burkolatok, ne törjenek le a fülek róla stb. stb. Ha idősebb autóról van szó különösen bíbelődös dolog tud lenni, amikor a patentek már annyira el vannak öregedve, hogy szét málnak és szétporladnak a kezeink között. Vagy amikor éppen a rögzítő csavarok vannak belegyógyulva a menetbe. Persze mindenre van megoldás, és ezekre is vannak apró trükkök és fortélyok. De a rutintalan kezek között azért már ez az első mozzanat is időigényes lehet picit.

Ezt követően egy zsírtalanító alapos tisztításnak kell következnie. Nagyon fontos, hogy a szennyeződéseket minél alaposabban és körültekintőbben távolítsuk el, mivel ez nagy mértékben befolyásolni fogja a bevonat tapadását a felületen. Majd kezdődhet a rozsdátlanítás. A rozsdátlanítási munklatok nélkül nem lehet hatékony alvázvédelmet csinálni. Ha a rozsdára csak ráfújjuk a bevonatot, akkor pont adtunk egy nagy pofont az egész műveletnek!

Nézzük mik a következményei ha a rozsdára ráfújjuk az alvázvédő bevonatot:

  • Felgyorsítja a további rozsdásodási folyamatokat, mivel az alvázvédő bevonat alatt dunszt hatás alakul ki
  • A védőréteg alatt rozsdásodik tovább az autó vázszerkezete és terjeszkedik a rozsda a bevonat alatt
  • Nem lesz jó az alvázvédő bevonat tapadása a felületen, a védőréteg felhólyagosodik, kirepedezik, majd elkezd foltokban lehámlani, lemálni a felületről.
  • Nagyon nehezen, vagy sok esetben egyáltalán nem lehet a félre sikerült alvázvédő bevonatot teljes egészében eltávolítani az autó fő szerkezeti elemeinket megbontása nélkül. Csak azokon a részeken fog lehámlani a bevonat, ahol már elég rozsdás alatta a felület, hogy ledobja magáról a védőréteget. 
Alvázvédő bevonat alatti rozsda
Amennyiben az alvázvédő bevonat a rozsdára kerül felhordásra és/vagy nem megfelelően történik előtte a felületkezelés, akkor a védőréteg alatt terjeszkedik tovább a rozsda. A rozsda egy ideig észrevétlenül terjeszkedik az alvázvédő alatt, majd a már mély és előrehaladott korrózió hatására a bevonat lemálik a felületről. Az alábbi képek jól szemléltetik a problémát, sajnos a fotókon bemutatott autó már így érkezett a műhelyünkbe 🙁

Tehát nem érdemes a rozsdátlanítási és passziválási munkálatokat kihagyni, mert többet ártunk vele az autónak mint használunk! A rozsdátlanítás elsődleges eszköze a csiszolás szokott lenni. Ugyanis ezzel a technikával érhetőek el a legjobb eredmények a rozsdátlanítás terén házi körülmények között. Míg egy néhány éves autónál alig kell ezzel foglalkozni, addig egy idősebb ( jellemzően 10-15 éves) autó esetében, már egészen megterhelőek lehetnek a rozsda lecsiszolásának munkálatai. Jellemzően ezen a ponton szokták félbe hagyni a műveletet, amikor az ember azt érzi, hogy az Isten ideje sem lenne rá elég, hogy a rozsdát rendesen lecsiszoljam és a drótkorongok is csak egymás után mennek szét. Ráadásul sokszor még a jó öreg barkács áruházban vásárolt csiszoló gépek is felmondják ilyenkor a szolgálatot.

További nehézség szokott lenni, amikor a rozsda már annyira átette magát a fémen, hogy már a rozsdátlanítási munkálatokat sem bírja a felület, és már a csiszolástól is átlyukad. Ilyenkor még lakatos munka is keletkezhet a csiszolás után. Ezen a ponton pedig (hacsak nem vagyunk karosszéria lakatolásban jártas szakik) lázasan kereshetünk egy lakatost aki kilakatolja a felületet, hogy az alváz- és üregvédelem munkálatai tovább tudjanak haladni. Igen ám, de a lakatos nem fogja még aznap elvállalni a munkát, de elképzelhető, hogy még csak a héten sem. Egy jó lakatosnál sokszór több hónapos is lehet az előjegyzés. Tehát mire vissza kapjuk az autót kilakatolva lehet, hogy az addig megcsiszolt felület vissza korrodálódik. Így újra végig kell menni a felületen és a rozsdát le kell csiszolni. Ha az autón már mély és terjedelmes rozsdásodások is vannak, ez egy ördögi kör tud lenni a rozsdátlanítással.

Felületelőkészítés
Szakszerű felületelőkészítés, csiszolással és passziválással.

A rozsda passziváló anyagok helyes alkalmazása

A rozsdátlanítás után pedig jöhet a passziválás. Ez is egy fontos lépés hiszen a felület passziválásával a fémben megindult oxidációs folyamatok szépen megállíthatóak vagy jelentősen lelassíthatóak. Ez meggátolja, hogy a felület visszarozsdásodjon. A rozsdapassziválást is érdemes aprolékosan megcsinálni az előkészített felületen, az eldugott zugokban, a réseknél, a ponthegesztések mentén, és az átlapolások mentén is! A problémás részeken akár 2 rétegben is lehet passziválni. Ámde ezen anyagok használata körül is van némi tévhit, amit az alábbiakban tisztázni érdemes:

Miért csiszoljam meg előtte a felületet ha aztán a rozsda passziváló/rozsda átalakító megteszi úgy is a hatását?

Nos azért kell mindenképpen megcsiszolni a felületet a passziválás előtt, mert a durva rozsdára ha csak felkenjük a rozsda passziválót, az nem fogja a rozsdásodást megfékezni. De még csak lassítani sem. Furának hangozhat, de az igazság az, hogy a rozsda passziváló anyag alatt is tud rozsdásodni a fém ha nincsen megcsiszolva a felület. Ennek az az oka, hogy ha a durva rozsdára felkenjük a passziváló anyagot, az csak a rozsda felszínét, a rozsda revés réteget fogja passziválni. Azaz nem tud a passziváló anyag elég mélyre jutni a fém szerkezetében, hogy a fém pórusaiban lévő korróziós folyamatot megfelelően kezelni tudja. Ezáltal csak a rozsda felszínét passziváltuk le, a felső rozsdaréteg alatt pedig ugyanolyan intenzitással korrodálódik tovább a fém. Tehát nem, nem lehet megúszni a rozsda lecsiszolását.

Mindenképpen a durva revés rozsdát le kell csiszolni és csak ezt követően lehet passziválni. Ne dőljünk be azoknak a típusú rozsda átalakító/passziváló anyagoknak amik azt ígérik, hogy egy az egyben fel lehet kenni a rozsdára. Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kívánt korróziógátló hatás elmarad ezeknél az anyagoknál. 🙁

Lecsiszoltam és lepassziváltam az alvázat, ami lelassítja/meggátolja az újra rozsdásodást. Minek hordjak fel erre még egy alvázvédő bevonatot is?

– Merül fel a kérdés. A válasz pedig, hogy a passziváló anyag az nem tud egy végső rétegként funkcionálni. Hiába passziváljuk le a megcsiszolt rozsdás felületet, ha aztán nem látjuk el egy végső réteggel, azaz védelemmel az alvázat. A passziváló anyag nem áll ellen a csapadéknak, párának, kőfelverődéseknek és egyéb környezeti hatásoknak. Ennek okán már pár nap alatt is vissza tud rozsdásodni a passzivált felület, ha nincsen egy bevonattal lezárva. Az alvázvédő bevonat nélkül a passziváló anyag nem tudja megtartani a fémben a korróziógátló hatását.

Ha az alvázmosás, tisztítás, rozsda csiszolás és passziválás nem törte ketté a terveinket időközben, akkor eljutottunk addig, hogy a tényleges alvázvédelemmel és üregvédelemmel is foglalkozzunk.

Passziváló anyagok helytelen alkalmazása
A rozsda passziváló anyag felhordása előzetes csiszolási munkálatok nélkül. A durva revés rozsdán keresztül a passziváló anyag nem tud elég mélyre jutni a fém szerkezetében, így nem tudja kifejteni megfelelően az optimális hatását. Így a passziváló anyag és a revés "felületi" rozsda réteg alatt rozsdásodik tovább az alváz. (A fotókat egy elkeseredett autótulajdonostól kaptuk, aki nem értette, hogy a rozsdapassziváló / rozsdaátalakító anyag miért nem tette meg a hatását. 🙁 )

Minőségi anyagok és megfelelő eszközök beszerzése a házilag kivitelezett alvázvédelem kezeléshez

Nagyon sok múlik azon, hogy milyen anyagokkal történik házilag az alváz- és üregvédelem kezelés. Általánosságban elmondható sajnos, hogy kiskereskedelmi forgalomban nem lehet olyan erősségű rozsdapassziváló anyaghoz hozzájutni, mint azok a cégek akik ezzel foglalkoznak. Az ipari rozsdapassziváló anyagok, rozsda maró hatása messze magasabb mint a kiskereskedelmi forgalomban kaphatóké. Amihez viszont házilag is hozzá lehet jutni, és amit a legjobban tudunk ajánlani, az a Würth és a Korrant rozsda passziváló anyagok. De ezeken kívül még számos rozsda passziváló és rozsda átalakító kapható kiskereskedelmi forgalomban.
Az alvázvédő és üregvédő anyagoknál is fontos, hogy minőségi anyagokban gondolkodjunk. Régen gyakran alkalmazták a fáradt olajjal való kenegetést és küszöbfeltöltést, azonban ezt a módszert érdemes magunk mögött hagyni. A kereskedelmi forgalomban kapható minőségi alvázvédő anyagokkal ugyanis nem csak könnyebb dolgoznunk, de valóban hatékonyabbak is mint a régi elavult módszerek.

De mitől is lesz egy alvázvédő vagy üregvédő szer jó minőségű?

  • Azegyik legfontosabb szempont, hogy védjen a korrózió ellen. Nem árt ha az anyagnak önmagában is van némi inhibridáló tulajdonsága a korrózióval szemben. Ez főleg az üregvédő anyagoknál lehet fontos szempont. Ugyanis az üregekben rozsdátlanításra nincs lehetőség, ezért ott az üregvédő anyag tudja évekre lelassítani a további rozsdásodási folyamatokat. Minél jobb minőségű üregvédő anyagot választunk, annál hatékonyabban lassítja le a már megindult korróziós folyamatokat.
  • Kiválló tapadóképessége legyen a felületen. Ha jól dolgoztunk és jól készítettük elő a felületet, az már fél siker ahhoz, hogy az alvázvédő bevonat tartós legyen és ne máljon le a felületről pár év elteltével.
  • Rendelkezzen víztaszító / vízlepergető képességgel
  • Magas legyen a kúszó- és hézagkitöltő képessége mind az alvázon, mind pedig az üregekben. Azokra a helyekre ahová fizikailag képtelenség anyagot bejuttatni (mint pl átlapolások közé a milliméternyi hézagokba, a ponthegesztések mentén, és egyéb nehezen elérhető részeknél) fontos, hogy az anyag alkalmazkodjon a felülethez és némi önterülő hatással is rendelkezzen.
  • Hosszú legyen a bevonat élettartama a felületen. A tartós eredmény érdekében pedig szempont az is, hogy oldószerrel van e lágyítva az anyag vagy nem. Ha igen mekkora oldószer tartalommal rendelkezik az anyag. (Az oldószer idővel kipárolog a védőrétegből és kiszárad a bevonat a felületen, majd felrepedezik, végül lehámlik)
  • Megfelelően legyen lágyítva az anyag a könnyű kezelhetőség és anyagfelhordás érdekében.
  • Sokaknak fontos szempont, hogy a korrózióvédelmen túl, védjen a kőfelverődések ellen is.
    (Bár ez nem elsődleges szempont egy alvázvédő anyagnál)

   

Alvázvédelem házilag – kompromisszumokkal

Érdemes megvizsgálnunk azt, hogy a minőségi anyagok közül is mi az amit magán emberként be tudunk szerezni a boltok polcairól kis kiszerelésben. Illetve mi az amihez van megfelelő eszközünk az anyagfelhordáshoz. Nyilván ahhoz, hogy a családbvan lévő néhány autó alvázvédelmét megcsináljuk nem veszünk meg egy 210 literes hordós kiszerelést (mind az alvázvédő anyagokból, mind az üregvédő anyagokból, mind pedig az előkezeléshez szükséges anyagokból) és az ehhez szükséges szóró berendezést: Air-less pumpár, szórópisztolyt, szórófejeket, különböző fúvókákat és dűzniket. Plusz az ehhez szükséges kompresszor sem gondolom, hogy minden háztartásban rendelkezésre áll.

Ebben az esetben nincs más választás meg kell békélni az 1 literes alvázvédő és üregvédő flakonos és spray megoldásokkal. Ezeket azonban nem arra találták ki, hogy komplett autót lekezeljünk vele, hanem a már meglévő alvázvédő bevonatot lehet vele “gyors kezelni” ha valahol sérült a védőréteg és bele kell utólagosan javítani a bevonatba. A szórófejes üregvédő anyaggal ugyanez a helyzet, be lehet vele fújkálni az üregek kivezető nyílásait pár cm-nyi hatótávolsággal, illetve lehet kapni vékony szórócsövet amivel kicsit mélyebbre is lehet juttatni anyagot az üregek belsejébe. De azért ezt sem nevezném igazán üregvédelem kezelésnek. Tartós és optimális megoldást így véleményünk szerint nem lehet elérni!

Ha mégis rendelkezésre áll egy kompresszor, akkor már hozzávetőlegesen meg lehet csinálni az alvázvédelem és üregvédelem kezelést olyan 70-80%-os hatékonysággal. Ez már egy optimális verzió. Viszont a kompresszorhoz még be kell szerezni egy szórópisztolyt is és hozzá különböző típusú szórószárakat az üregvédelemhez, illetve néhány spaciálisabb dűznit. Ha ezek megvannak akkor már válogathatunk az 1 literes palackozott alvázvédő és üregvédő anyagok között is.

Tehát itt már kompromisszumot kell kötni a minőségi alvázvédő és üregvédő anyagok terén is. Nagyon sok anyag nem szerezhető be egyszerűen az üzletek polcairól, vagy nem olyan mennyiségben, hogy megérje beszerezni azt. Illetve hiába is veszem a legjobb minőséget ha nincs meg hozzá a megfelelő eszközöm amivel az anyagot a felületre felhordhatom.

Spray alvázvédelem – Szóróflakonos

 

Szórópisztolyos alvázvédelem – Flakonos

 

Alvázvédelem – Airless szóró technológiával

A zsír bázisú alvázvédő anyagok bár nagyon jó eredményeket érnek el a korrózió védelem terén, de alkalmazását házi körülmények között egyáltalán nem ajánljuk. A hagyományos felszereléseken túl, speciális védőeszközökre és hőálló felszerelésre is szükség lenne hozzá, illetve valamivel nehezebben is lehet bánni ezen anyagokkal.

Hasznos eszközök

Különböző típusú alvázvédő szóró eszközök

Az otthoni műhely környezet is egy fontos szempont lehet. Ahhoz, hogy pontos és precíz munkát tudjunk házilag végezni, szükséges, hogy az alváz felülete minél inkább hozzáférhető és látható legyen. Így is számos nehezen hozzáférhető rész van ami amúgy is technikásabb, tehát nem könnyíti meg a dolgot ha az autó alatt kúszva mászva végezzük a munkát. Ehhez a legoptimálisabb nyilván egy csáposemelő, úgyanakkor nem életszerű, hogy otthon ez a lehetőség rendelkezésre áll. Ha viszont van otthon vagy egy ismerősnél szerelő akna amit használhatunk, akkor már is megoldódott a problémánk. Nyilván magától érthetődő, hogy a krokodil emelőkkel és egyéb kézi emelőkkel egy szenvedés lesz kivitelezni, de azért nem lehetetlen. Ez pusztán nehezítő tényező, ami tudja befolyásolni a munkavégzés precíz és pontos kivitelezését.Ha hajlandóak vagyunk beruházni egy autóemelő rámpába az még egy köztes megoldásnak jó, de azért így sem lesz a felület hozzáférhetősége zökkenőmentes.

A felület tisztításához pedig érdemes egy minél nagyobb teljesítménnyel bíró magasnyomású mosót használni, annak érdekében hogy a szennyeződéseket hatékonyan távolítsuk el. Tudta? 100-150 atmoszféra szennymarófejes tisztításnál már nem csupán a szennyeződéseket lehet hatékonyal eltávolítani az alvázról, hanem itt már a lemáló/lepergő laza rozsda is lehullik a felületről. Ez pedig nagy mértékben megkönnyíti a rozsdátlanítási munkálatokat is.

Ha ezeken átrágtuk magunkat és beszereztük a szükséges eszközöket, és az elérhető legjobb minőségű anyagokat, akkor ne felejtsünk el gondolni az egészségünkre sem. Az alváz- és üregvédelem kezelést légszűrő maszkban és védőfelszerelésben szükséges végezni!

Szükséges szakértelem

Mindenképpen jó ha rendelkezünk műszaki affinitással és némi alapismeretekkel az autók szerkezeti felépítésével kapcsolatban. Ugyanakkor azt gondolom, ha igazán precíz és szakszerű végeredményt szeretnénk elérni, ahhoz egyéb szaktudással is rendelkezni szükséges. Időt és pénzt nem sajnálva megteremtjük a körülményeket, hogy mi magunk elvégezzük az alvázvédelem és üregvédelem kezelést házilag. De ha lényeges szakmai hiányosságaink vannak a témával kapcsolatban hiába törtük magunkat. Persze attól még megint csak azt lehet mondani, hogy az elképzeléseinknek megfelelően, a rendelkezésre álló információink alapján, némi utánajárással és olvasgatással el lehet jutni arra a szintre, hogy a lényegi részét elvégezzük a kezelésnek.

Nézzük mik a leginkább felmerülő szakmai hiányosságok amik előfordulhatnak a házilag kivitelezett alvázvédelem és üregvédelem kezelésnél:

  • Az anyagok tulajdonságainak és összetételének ismerete és megfelelő alkalmazása.
    Különböző típusú alvázvédő és üregvédő anyagok kaphatóak ma már kereskedelemben. Jó tisztában lenni azzal, hogy melyik anyag oldószeres és melyik nem, illetve milyen egyéb összetétellel rendelkeznek. Mit jelent az oldószer tartalom az anyagban. Kell e lágyítani az anyagot és ha igen hogyan. (Ha túl sűrű az alvázvédő nem mindig lehet a szórópisztollyal kifújni. De nyilván az sem jó ha túl híg) Melyik anyaggal miként kell bánni a felületen, és milyen száradási ideje van az anyagoknak. Számításba kell venni az anyagok egyedi tulajdonságait is. (Bitumen bázisú anyagok, zsír és olaj bázisú anyagok, hőre lágyuló és hőálló anyagok alkalmazása) Mely területeken milyen anyagot kell alkalmazni. (Pl.: Motortérben hőálló anyag alkalmazása szükséges)
  • Anyagfelhordási technológiák ismerete.
    A szakszerű munkavégzéshez szükséges tisztában lenni azzal, hogy mely részekre milyen erősséggel szükséges az anyagot felhordani (felhordáshoz szükséges nyomás beállítása). Illetve tudni kell, hogy mely részekre milyen anyagvastagságban és hány rétegben kell a bevonatot felhordani. Mely területeken milyen szórófejet és fúvókákat érdemes alkalmazni a szakszerű munkavégzéshez. (Átlapolások és ponthegesztések mentén történő anyagfelhordás)
  • A jármű vázszerkezeti felépítése
    Fontos tisztában lenni, az autó vázszerkezeti felépítésével. Hogy az autónak mely részeit lehet üregvédelemmel ellátni, és hogyan. Hol vannak a gyári furatok és kivezető nyílások az üregvédelemhez. Mely részeken futnak az üregekben érzékeny elektronikák. (Hibrid és elektromos autóknál egyéb más dologra is figyelni kell!)

Nem véletlen, hogy a Dinitrol vállalat a működése alatt több képzést és továbbképzést is tart a témában. A szakszerű munkavégzéshez fújási tervek és fújási rajzok állnak rendelkezésre autótípusonként is, illetve a témában komplett tankönyvi anyagot adtak ki. Ezt a tudást és több éves szakmai tapasztalatot véleményünk szerint nem lehet helyettesíteni egy kis utána olvasással.

Következtetések és tapasztalatok

A fentiek alapján mindenképpen lényegesnek tartjuk, hogy mielőtt házilag kivitelezett alvázvédelem és üregvédelem kezelésen gondolkodnánk mérlegeljük az alábbiakat:
– Valóban jobb eredményt lehet elérni ha mi magunk végezzük el a munkálatokat?
– Van kedvem és időm ezzel napokat eltölteni, annak érdekében hogy a végeredmény elfogadható legyen?
– Megéri beszerezni a szükséges eszközöket?
– Egyáltalán be tudom e szerezni a szükséges minőségi anyagokat?
– Összességében anyagilag megéri e ha magam végzem el a kezelést? Valóban jobban járok e ezzel?
– Rendelkezek megfelelő anyagismerettel, technológiai ismerettel, és műszaki ismerettel a munkavégzéshez?

Sajnos a tapasztalataink azt mutatják, hogy a házilag kivitelezett alvázvédelem és üregvédelem kezelések nem csak, hogy nem érnek el megfelelő hatásfokot, de még kifejezetten sokszor rontanak is az autó aktuális állapotán. (Tisztelet persze a kivételnek! Nem szeretnénk általánosítani, nagyon sok szaki nagyon szép munkát tud végezni házi körülmények között, a rendelkezésre álló eszközökkel is! De sajnos nem ők vannak többségben)

A rosszúl sikerült alvázvédelmet helyrehozni pedig nagyon nehéz és költséges eljárás. Nem is lehet teljes egészében eltávolítani a félre sikerült bevonatot az autó fő szerkezeteinek megbontása nélkül. A szakszerűtlenűl felhordott bevonat alatt dunszt hatás alakul ki, meggyorsítva ezze a korróziós folyamatokat. Így a bevonat alatt rozsdásodik tovább az autó szinte észrevétlenül. Mire látható jele van a bevonat alatti korróziónak, addigra már eljutott a folyamat odáig, hogy egy mély és terjedelmes rozsdásodás van jelen, mely helyeken a bevonat is felrepedezik és elkezd lemálni/lehámlani. Mielőtt hozzákezdenénk a műveletnek érdemes tehát végig gondolni, hogy valóban bármiféle pluszt nyerünk e azzal ha magunk próbáljuk meg elvégezni a szükséges alváz- és üregvédelem kezelést. Sokszor felesleges rizikó, a várható eredmény nem lesz ugyanaz mint egy erre specializálódott műhely szakembereinek munkája, és még csak nem is biztos hogy olcsóbban jöttünk ki anyagilag az eszközök és anyagok megvásárlása után. 

A témában nagyon sok cikket lehet találni az interneten, ha esetleg más szemszögből is szeretné megvizsgálni a házilagos alváz- és üregvédelem kezelés kérdését érdemes lehet megtekinteni ezeket az oldalakat is: Motorhang, AutoMotor, Totalcar 

Alváz- és üregvédelem kezelés a TTF-nél

 

 

Mike-Sander's és Biskor alvázvédelem
Speciális alvázvédelem (Mike-Sander’s & Biskor anyagokkal)

 

 

Dinitrol alvázvédelem

 

Hagyományos alvázvédelem (Dinitrol anyagokkal)

Az alváz- és üregvédelem kezelésnél használatos anyagok főbb tulajdonságait röviden-kivonatolva megtalálja a honlapunkon összehasonlítva egymással az árak menüpont alatt. Ugyanitt megtekinthetőek tájékoztató jelleggel az alváz- és üregvédelem alap árak is: https://ttf.hu/arak/

Ha szeretne tájékozódni, hogy az autó mely munkafázisokon megy keresztül nálunk az alváz- és üregvédelem kezelés alkalmával, javasoljuk megtekinteni honlapunkon a Munkafolyamatok menüpontot is.

Cégünk több féle korróziógátló anyaggal és technológiával dolgozik, mely eljárásokról bővebb tájékoztatás a weboldalunkon olvasható.

Amennyiben pedig maradtak még megválaszolatlan kérdései a témában, érdemes a gyakori kérdések között is tájékozódni, vagy keressen minket bizalommal elérhetőségeinken! Kollégáink készséggel állnak a rendelkezésére!